Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

András Imre
2020. július 15.

Majorgémek és -szlemek I.

Nemrég összeállítottam egy terjedelmes irományt. A majorbeli találkozás utáni szlemekről szólt. Az anyag bőséges, apró ötleteket is tartalmaz, viszont egybefüggően már hosszú. 5 részre szabdaltam és megadom a tartalomjegyzékét. A rövid színű kiosztásokkal kezdek, majd a gémforszos majorbeli találkozással folytatom. Lényegében a 3 major magasságában jön el a döntés ideje. Majd vizsgálom a 19 figurapont körüli indulásokra adott majoremelést, illetve az indulótól adott majorcsatlakozásokat. A sorozatot három részben adjuk közre.

Kovács Gergely
2020. június 29.

Unokabridzs, balatonföldvári nyári tábor

Az elmúlt évekhez hasonlóan Balatonföldváron zárta az Unokabridzsprojekt csapata a bridzsszezont. A Balaton-parti nyári tábor ezúttal is szűk egy héten át tartott, és a gyerekek napi közel 10 órán át bridzseztek (a rossz idő miatt a strandolás ezúttal nemigen volt konkurencia). A karantén alatt pár hónapig csak az interneten lehetett órát tartani, de a táborban hiperűrsebességgel fejlődött a gyerekek tudása. A féltucatnyi régi növendék mellett az ősszel kezdő csoportból kilencen jöttek el Balatonföldvárra. A projektgazda Baksay László ezúttal nem volt ott a táborban, így a gyerekek Zoller Róbert és Hegedűs Gál vezetésével mélyítették el bridzstudásukat. Hogy élvezték-e? Az utolsó estén közfelkiáltással kérték, hogy a nyáron legyen még egy tábor. Lesz is, augusztus végén a mostanihoz hasonló összejövetellel indítják az új szezont.
Nagyiván Gábor
2020. június 24.

MaradjOtthon Bajnokság 10. játékhét

A járvány elmúltával elérkezett az immár kicsit aktualitását vesztő MaradjOtthon Bajnokság utolsó játékhete is, melyen 32 leosztás után dőlt el a bajnoki cím sorsa. Annyit elöljáróban leszögezhetünk, hogy Magyarország bridzstörténetében ez volt az eddigi legnagyobb online bridzsverseny. A magas számú részvétel talán még a szervezőket is meglepte, ugyanis 68 csapatra nem számított senki. Üröm az örömben, hogy a BBO előzetes engedélye nélkül nevezési díjat nem lehetett szedni, ezért a szövetség jelentős bevételi forrástól esett el. Azóta ez az akadály elhárult, mert a szövetség szerződés kötött a BBO-val és a Funbridge-dzsel, így ezentúl akár pénzdíjas versenyeket is rendezhetünk hivatalosan. Erről bővebben ebben a cikkben olvashatnak az érdeklődők.

Magyar Ádám
2020. június 22.

Nevezési díjas versenyeket indít a Magyar Bridzs Szövetség a BBO-n

A múlt héten szerződést kötöttünk a BBO-t és a Funbridge-et működtető vállalkozással, így ezentúl az MBSZ is rendezhet nevezési díjas versenyeket a BBO-n (és a Funbridge-en is, de ott egyelőre nem tervezünk ilyet). Az a tervünk, hogy heti három versennyel kezdünk, mégpedig abban az időszakban, amikor ingyenes klubversenyeket nem lehet rendezni (jelenleg, mert július elejétől új szabályozás lesz, és aztán augusztustól megint). Mivel a klubok jellemzően délelőtt és délután szervezik versenyeiket, az MBSZ az estéket célozta meg.

Nagyiván Gábor
2020. június 17.

MaradjOtthon Bajnokság 9. játékhét

A MaradjOtthon Bajnokság utolsó előtti játéknapján a KO-szakaszba értek a felső ligás csapatok, és már a dobogós helyekért ment a küzdelem. A verseny legnagyobb meglepetését a Libella csapat szolgáltatta, mert a legsimábbnak tűnő 16 leosztásos mérkőzésen az eddig tündöklő Galimot kiejtették! A P-T Last Minute, valamint a Palatinus Dömös és Expat elleni győzelme viszont igazolta a papírformát, a Visoft–Gamax találkozó végeredményét azonban nem lehetett előre megjósolni, mert ahogyan mondani szokták, ez lehetett eső, lehetett hó. Ezzel a mérkőzéssel kezdünk.

Nagyiván Gábor
2020. június 10.

MaradjOtthon Bajnokság 8. játékhét

A MaradjOtthon Bajnokság nyolcadik játékhetén az A-ligában állva maradt tizenkét csapat számára az volt a tét, hogy melyik lesz az a nyolc csapat, amelyik bekerül az egyenes kieséses szakaszba. Nekik sikerült: Galim,Visoft, Last Minute, P-T, Libella, GAMAX, Palatinus, Dömös és Expat. A versenynap izgalmasnak ígérkezett.

Fazakas Gergely
2020. június 9.

Gombi (Gombás Gábor 1962–2020)

Elment Gombi is. Keveset játszott az utóbbi években, pedig jó partnerrel és csapattal mindig megmutatta, hogy az első osztályba tartozik. Legnagyobb sikereit jó 15 éve, Rásonyi Györggyel párban érte el, akkor az Andrási Miklós–Vikor Dániel, Gombás Gábor–Rásonyi György négyest a Magyar Kupa döntőjében csak az Elastron csapat tudta megállítani. Utolsó nagy dobása tavalyi gyors összeállása Hittmann Lászlóval és a Rest csapattal a Magyar Kupa elődöntőjébe kerülésük volt. Gombi temetése június 19-én, pénteken 15 órakor lesz a Pátyi református temetőben.



Csepeli Miklós
2020. június 5.

Elkésett hívás – Poroszlai Csaba halálára

Néhány napja szóba hoztam a feleségemnek, hogy fel kellene hívni a Svédet, már régen nem hallottunk róla. Villámcsapásként érkezett a halálhíre. Tudtuk, hogy több betegséggel, műtéttel birkózott az utóbbi 20-30 évben, de többé-kevésbé mindig magához tért. A 60-as években került a bridzs vérkeringésébe, Puza Lászlóval együtt. Szinte állandóan együtt játszottak, ifjúsági bajnokságot nyertek abban a mezőnyben, ahol a későbbi szupernagymesterek is játszottak. Hamar az élvonalba kerültek, sokat játszottak a budapesti és vidéki versenyeken egyaránt. Poroszlai Csaba, becenevén a Svéd, és Puza László, a Spotc szimpatikus, jó megjelenésű fiatal pár volt, Csaba magas, szőke, olyan svéd típus, Laci pedig fekete, szintén magas, beceneve eredetét homály fedi. Sokan nem is tudták az igazi nevüket, mindenki a becenevet használta.

Nagyiván Gábor
2020. június 3.

MaradjOtthon Bajnokság 7. játékhét

Egy mérkőzés ugyan még hátra van, de a MaradjOtthon Bajnokság hetedik játékhetén a fontos dolgok már eldőltek. A főszakasz ötödik fordulójában az volt a tét, hogy mely csapatok kapnak lehetőséget a rájátszásra, ahol majd egyenes kieséssel folytatódik a küzdelem. A főszakasz jövő heti, hatodik játékhetén ugyanis az A-ligába már nem lehet feljutni, így a 12 állva maradt csapat számára „csak” a helyezési sorrend lesz a tét. Lazsálni persze nem lehet a következő héten sem, mert a három A-ligás csoport első és második helyezettje, valamint a két legjobb harmadik, azaz összesen csak nyolc csapat juthat a kieséses szakaszba. Az A-ligában maradt a Galim, a P-T, a GAMAX, a Palatinus, a Visoft és a Dömös és Expat, hozzájuk csatlakozott a B-ligából feljutó következő 6 egység: Last Minute, Libella, MEAFC, Balásy, Elastron és Expassz. A főszakasz 6. fordulójában a C-ligából még feljuthatnak a B-ligába a csoportelsők, ennek később a dán ültetés miatt lesz jelentősége.
Fazakas Gergely
2020. június 1.

A legösszeszokottabb magyar pár – MaradjOtthon Bajnokság 6. játékhét

Sebes Gábor segítségével találtam meg a 2004. március-áprilisi Bridzséletben Homonnay Géza tudósítását a legösszeszokottabb magyar párról. A Géza által megírt szellemes történet röviden: a döntő egyik partijában Kovács Misi 20 ponttal, osztóként passzolt, majd a balról érkező gyenge szan indulást két passz után, a sor végén megkontrázta. Vele szemben Dumbovich Miklósnak 3 pontja volt, kimenekült 2 káróba, majd hagyta Misit 2 szanban landolni. Amikor megkérdezték utána, hogy milyen írásra számított, amikor passzos partnere kontrázta a szant és hozzá mindössze 3 pontot hozott, kiderült, hogy ő nem is vette észre az első passzt, és pontosan olyan lapra számított, mint amit Misi hozott.